A Püspöki Énekiskola Fiúkórusa, Pécs

• 

• A Püspöki Énekiskola Fiúkórusa, Pécs

  4.Tomás Luis de Victoria: Missa „Quam pulchri sunt” – Sanctus, Benedictus

  8.Hans Leo Hassler: Dixit Maria

  14.Giovanni Pierluigi da Palestrina: Haec dies

1990-ben kísérletet tettünk a hajdanvolt pécsi Székesegyházi Énekiskola feltámasztására. Csaknem 40 év telt el az előd intézmény máról holnapra történt kilakoltatása óta. Ma már a legfiatalabbak is nagypapák az egykori énekesfiúkból. Akkor – 1953-ban – több mint fél évszázados hagyomány szakadt meg, mely a kezdeti nehézségeket legyőzve, virágzó gregorián- és polifon-kultúrát honosított meg Pécsett. Nekünk a semmiből kellett – nem kisebb nehézségek árán – iskolát teremtenünk. A múltban gyökerezésünk néhány személyes ismeretséggel, tanítványsággal, barátsággal haladja meg az elődök repertoárjának ismeretét.

Az egykori alapító, Dulánszky Nándor pécsi püspökkivételes zenei ízlésről tett tanúbizonyságot, amikor a hangszeres zenét egyedülállóan kedvelők szakmai ellenállását megtörve, az újjáépített székesegyházban az a cappella zenét tartotta egyedül helyénvalónak. Csak csodálhatjuk ennek a kivételes műveltségű főpapnak ezen a téren is megmutatkozó rendkívüli körültekintését, aki maga utazott el Regensburgba, hogy személyesen győződjön meg a klasszikus vokálpolifónia különleges és egyedülálló előnyeiről, már ami a liturgiában való szerepét illeti.
Ezt követően került sor a pécsi Énekiskola megalapítására, a személyi és anyagi feltételek biztosítására, a személyi és anyagi feltételek biztosítására, beleértve az azóta sajnálatos módon megcsonkított gyönyörű neoreneszánsz épület felépítését is. A nagyszerű elődök munkájának eredménye már csak az idősebb pécsi generáció lelkében él. De hadd emlékezzünk meg az alapító karnagy, Glatt Ignác, s az őt követő Lajos Gyula kanonok, valamint az utolsó regensburgi növendék, Mayer Ferenc munkájáról. Ők hárman – az eredeti elképzeléseknek megfelelően – a regensburgi Dómban tanulták az egyházi zene szolgálatát. Mayer Ferenc közel két évtizedes működése ma is ismert a város idősebb generációja által. De nem feledkezhetünk meg arról a személyről sem, aki az ellehetetlenülés évtizedeiben – ha nem is az eredeti „hangszerelésben” – megőrizte és továbbörökítette a hagyományt. Dr. Hergenrőder Miklós, a hajdanvolt pécsi énekiskolás, akit a közbejött világégés megakadályozott abban, hogy elődeihez hasonlóan Regensburgban folytasson tanulmányokat; tarsolyában a feledhetetlen útravalóval a budapesti Zeneakadémián – és párhuzamosan a budapesti Hittudományi Főiskolán – végezte tanulmányait. A legnehezebb időszakban, 1958-ban* vette át a fiúkórus szerepét átvállaló vegyeskar, a székesegyház Palestrina Kórusának vezetését. Működésének felbecsülhetetlen érdeme, hogy megőrizte számunkra azt a liturgikus zenei formát és előadásmódot, amit jó évszázada Dulánszky püspök hihetetlen előrelátással és éleselméjűséggel Pécsett meghonosított.

Nekünk jutott a megtisztelő feladat, hogy – előbb az azóta megboldogult dr. Cserháti József pécsi püspök, majd az ő helyébe lépő Mayer Mihály megyéspüspök urak erkölcsi és anyagi támogatásától felbátorodva – újraindítsuk az iskolát. Némileg megváltozott a szervezeti háttér. Az eredeti Énekiskola a Székeskáptalan felügyelete alá tartozott, a mainak a Püspökség a fenntartója és irányítója. A régi iskola csak kollégium volt, kizárólag vidéki fiúk bentlakását szolgálva, a jelenlegi teljes alsó fokú képzést nyújtó iskola, melyből a tanulóknak csak a fele, harmada vesz részt a kórusmunkában.

Jelen felvételünk az első négy évről ad keresztmetszetet. Miközben az első beiskolázottak elérték 14. évüket, szinte az egész évfolyam túl jutott a mutáláson. Mivel nálunk hiányoznak az előzmények, így be kellett érnünk a 14 éves „férfikarral”. Ez érthető hiányérzetet jelenthet az érett férfihangokkal való összevetésben. Felvételünk dokumentum, mely „pótolja” azt a hiányt, amit az elődök munkáinak felvétel-hiánya jelent számunkra.

Képzésünkben jelentős szerepet játszik a gregorián korális éneklése. Az utóbbi időben végbemenő hangi dispozíciós változások e téren állandóan változó repertoár alkalmazására kényszerítettek bennünket. Ezáltal lehetetlenné vált egy olyan program kialakítása, mely helyet kaphatott volna a jelen felvételen. Nagyon fontosnak tartottuk az indulásnál, hogy könnyen befogadható művekkel tegyük hozzáférhetővé és kedveltté a reneszánsz zenét. E célnak kiválóan megfelelnek H. L. HASSLER motettái, melyek – általunk ismeretlen okok miatt – hiányoztak az elődök műsorából. PALESTRINA és VICTORIA miséi illetve motettái már egy magasabb nehézségi fokot jelentenek, de természetesen nem hiányozhatnak egy liturgikus szolgálatot ellátó kórus műsoráról.